Posted on 3 hozzászólás

Lábazatot is kell hőszigetelni?

Az emberek jelentős része teljesen megnyugszik a külső házfal szigetelése után. Úgy gondolják, hogy ők már mindent megtettek amivel a fűtésszámlájuk csökkenthető…

Pedig ez ” még csak” a kezdet volt, mert bizony a lábazatot is kell vagy inkább mondjuk úgy, hogy kellene hőszigetelni.

Családi házak jelentős része alatt pince található, amit különféle tevékenységek céljára használnak – akár egy újabb szoba, akár konditerem, akár mosókonyha kap itt helyet, egy szempontból megegyeznek, hogy fűtik őket. Amennyiben ezek a helyiségek nem kapnak hőszigetelést,  akkor számolhatunk az irreálisan  magas energiaköltségeken kívül, egyéb gondokkal is a hideg falfelületek miatt. Gyakran higiéniai problémák is társulnak hozzá (úgy,mint a penészgomba képződése), mely által tagadhatatlanul a komfortérzet is csorbát szenved.

A földszint padlójához tartozó koszorú jelentős hőhidat tud képezni, ezért nem szabad szigetelés nélkül hagynunk.  Új építésű, jól hőszigetelő, modern falazóblokkok esetében is szükséges a lábazat hőszigetelése.

Utólagos hőszigetelés esetén sem feledkezzünk meg róla, hiszen jelentősen javul a fal hőszigetelő képessége. Ezáltal a hőhíd is erőteljesebben fog jelentkezni. Sajnos előfordulhat, hogy míg korábban – hőszigetelés nélkül – az épületünkkel minden rendben volt, most sokkal rosszabb lett a helyzet. A jelentős anyagi ráfordítás és a sok befektetett munka ellenére.

A csupasz betonfelület nagyon erős hőhidat jelent, s minél jobban hőszigetel a fal, annál rosszabb lesz a lábazati részen a helyzet. Számíthatunk a nedvesség lecsapódására, penészesedésre, ami által a padlószőnyegünk elázik, a parkettánk pedig roncsolódik.

Ne sajnáljuk, hát azt a 0,5-1 m széles sávot, helyezzünk rá szigetelést.

S ha már szigetelünk, jó lesz a ház falára való – gondolják sokan, de mi ne essünk ebbe a hibába. Normál homlokzati EPS hőszigetelést nem lábazatra találták ki! Gondoljunk csak bele a felverődő csapadék, fagyhatás, fokozott mechanikai igénybevétel miatt könnyen elvizesedhet, megsérülhet…  Pedig a talajjal való közvetlen érintkezés miatt a hőszigetelő anyagokkal szemben nagyon komoly elvárásokat támasztanak.
Az XPS szigetelő lemezek  ( Styrodur ) különösen nagy nyomási terhelhetőséggel és a nedvességgel szembeni érzéketlenséggel tűnnek ki, és ezáltal kitűnően alkalmasak pince-, és lábazat-szigetelésként történő felhasználásra. Egyszerűen és költségtakarékosan beépíthetők. Ez a hőszigetelés egyidejűleg hatékony védelmet nyújt a vízszigetelést érő mechanikus károsodások ellen.

+ Ötlet Építkezőknek:
Az XPS zárcellás szigetelő lapok akár 3,0 m-ig is belemerülhetnek a talajvízbe. Talajvízben való elhelyezés esetén többek között szükség van a Styrodur lapok teljes felületén történő felragasztásra.

XPS lapokról itt olvashatsz bővebben>>

Kapcsolódó cikkek:

 

Elakadtál a színválasztásban?

Nem tudod milyen színű legyen a házad, mi mindenre figyelj?
Ebben segít neked online a Ház Szín Választás Tudástár.
236 oldalon keresztül megismerkedsz a színekkel, fontos szabályokkal.
600 inspiráló családi ház fotó segít a saját döntésed meghozatalában.
30 oldal melléklet – tippek, segédletek, színek.

Mindez most 14.990 Forintért a tiéd lehet.
Kérd itt a Ház Szín Választás Tudástárat>>

 

Csodás otthont!

Horváth JuditHorváth Judit
elfoglalt házfelújítók építőanyag tanácsadója

Kérd személyes árajánlatodat>>

Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!

Az ingyenes Építkezési Ötlettár már megvan neked? Kérd itt>>

3 thoughts on “Lábazatot is kell hőszigetelni?

  1. Lábazatot is kell hőszigetelni?…

    Az emberek jelentős része teljesen megnyugszik a külső házfal szigetelése után. Úgy gondolják, hogy ők már mindent […]…

  2. Tisztelt cikkíró!

    Köszönöm a cikket, nagyon hasznos számomra.
    Éppen építkezésben vagyok és sajnos van egy olyan kivitelezőm, aki mindenhez ért csak ehhez nem. Hogyan kerültem vele szerződésbe egy külön történet, de nem tudtam kikerülni.

    Az a problémám, hogy elmondása szerint a házamra nem kell lábazati hőszigetelés, mert az alapok „között” föld van és hát az szigetel. Másrészről padlófűtésem van amit láttam, hogy a szerelő betonra tettek lépésálló szigetelést, rá hűfóliát, arra a rácsot és a fűtést végül beöntötték betonnal. Én ragaszkodom a szigeteléshez, de ő nem akarja felrakni, mondván nem kell és nincs rajta a terven sem. Ez utóbbit nem hiszem és még nem néztem meg, de megfogom. A kérdésem az, hogy hihetek -e neki? Van -e egyáltalán olyan helyzet amikor nem szükséges a lábazati szigetelés?!

    Mit tehetek annak érdekében, hogy rávegyem a kivitelezőm, hogy megcsinálja a szigetelést?!

    Kérem segítsenek, mert már színezni akarja a házat lábazati szigetelés nélkül!

    köszönöm!

  3. Kedves Ferenc!

    Szomorúan olvastuk levelét…
    Örülünk annak, hogy Ön nyitott az új lehetőségek iránt és a lehető legjobb megoldást szeretné otthonába. Az esetek nagy részében éppen ennek ellenkezőjével találkozunk…

    Mivel a lábazatok hőszigetelésére nincsenek olyan előírások, mint a homlokzat hőszigetelésére, ezért sok esetben kevésbé fordítanak rá figyelmet. Érdemes figyelembe venni, hogy új építésű házak esetében is ajánlott a lábazat hőszigetelése, 4-6 cm vastagságban.

    Személyesen az adott épületet nem láttuk, de mivel leveléből úgy vesszük ki, talán érdemes lenne a tervezővel egyeztetnie a lábazat szigetelését illetően. Ha ez nem lehetséges akkor javasoljuk keressen egy műszaki ellenőrt, aki az adott helyzet pontos ismeretében tud Önnek segíteni.

    Addig is leállítanám a munkálatokat, s a konkrét egyeztetések után engedném folytatni…

    Talán így Ön is megnyugodna, hiszen mindent megtett azért, hogy se most se a közeljövőben ne legyen baj a lábazattal.

    Kívánunk ehhez Önnek sok kitartást és a munkálatok végére egy gyönyörű lábazatot:

    Ötletek Építkezőknek Csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .