Nedves, sószennyezett fal

Nedves, sószennyezett fal javítása

Webersan javítóvakolat rendszerrel

nedves, sószennyezett fal javítása: Javítóvakolat
webersan presto javítóvakolat rendszer

Régi épületek esetében a nedvesség elleni vízszigetelés hiánya vagy hibája okozza a fő problémát. Nedvesség szívódik fel a falszerkezetbe, ami által átnedvesedik, akár le is fagyhat. Hőszigetelő képessége pedig jelentősen lecsökken. A felületen fehér kikristályosodás jelenik meg – melyet a talajból illetve a falból kioldott sók okozzák -, mely a vakolat leválását eredményezi.
A nedvesség a belső fal felületét elérve penészesedést okoz, ezáltal károsítja a benne lakók egészségét.

A kapillárisan felszívódó nedvesség általában a szerkezeten belül harang alakban rendeződik, a belső felületeken magasabb régiókban is jelen van, mintsem azt szabad szemmel meg lehetne alapítani. Ennek megfelelőn a sérült vakolatot a látható nedvességhatár felett min. 100 cm-rel érdemes eltávolítani.  A mélyebb régiókban lévő nedvesség idővel el fog párologni, és ha ezen a felületen hagyományos vakolat készül falszárító vakolat helyett, a végső felületképzésen ez a maradékvíz foltos hatást kelthet.

A javítás történhet sávszerűen, vagy teljes felületen –  az érintett felület kiterjedésétől függően.

Nedves,sószennyezett fal előkészítése a nedvesség megszüntetésére:

Verjük le a régi vakolatot – ahol még nedves a fal felette még jó 1 méterre. A fugákat mélyítsük ki – kb. 2 cm mélyen.
Az egész felületet kefével tisztítsuk meg, majd mossuk le tiszta vízzel.
Laza szerkezet esetében a vakolat megtartását segítő rabicháló felerősítése szükséges.

Webersan javítóvakolat rendszer előnyei:

  • kiszárítja az érintett falfelületet
  • külső-és belső falfelületre egyaránt használható
  • megköti a sót

Webersan javítóvakolat rendszer elemei:

  • Webersan presto 100 falszárító gúz
  • Webersan Presto 200 falszárító vakolat
  • Webersan presto 300 falszárító simítóvakolat

A rendszer elemei együtt alkalmazva biztosítják hatékonyan a falszárító hatást. Magas légpórustartalmuk révén hatékonyan párologtatják el a falban lévő nedvességet, a vízben oldott sótartalom megkötésével pedig megszüntetik a falfelület sókiszivárgását.

Nedves, sószennyezett fal gúza: Webersan presto 100 falszárító gúz

nedves, sószennyezet fal falszárító gúzelőfröcskölő, az alapfelület előkészítésére

falszárító és sómegkötő hatással

erősen nedves, sószennyezett falakra

kiváló páraáteresztő

kézi felhordásra

Max. szemcseméret: kb. 4 mm

Anyagigény: 5-7 kg/m2
Keverővíz-szükséglet: kb. 0,2 liter víz 1 kg szárazanyaghoz
(kb. 6 liter/zsák)

Kiszerelése: 30 kg/zsák

 

Nedves, sószennyezett fal vakolata: Webersan Presto 200 falszárító vakolat

Erősen nedves, sószennyezett fal felújítása fehér javítóvakolattal

webersan presto 200Miért webersan vakolat?

✅  hatékony falszárító hatású

✅  kiváló páraáteresztő

✅  nagyon jó a víztaszító képessége

✅  egyszerűen feldolgozható

✅  nagy pórustartamú

✅  ásványi bázisú

✅  fehér színű

Hol használható a javítóvakolat?

  • Erősen nedves, sószennyezett falak külső és belső javítására
  • málló vakolatú falak sávszerű javítására
  • műemlék épület felújítására

Mit tartalmaz a falszárító vakolat?

Ásványi bázisú, falszárító és sómegkötő hatással.
Felhasználásra kész, por alakú, fehér színű.

Mit jelent az, hogy felhasználásra kész?

A Webersan Presto 200 falszárító vakolathoz csak vizet kell adni, összekeverni és már vihető is fel a falra.

Mennyi vizet kell hozzáadni?

10 l liter víz fokozatos hozzáadása szükséges 1 zsákhoz.
Azaz kb. 0,31 liter víz szükséges 1 kg szárazanyaghoz.

nedves-sószennyezett fal javítása: javítóvakolat fehér színű
javítóvakolat fehér színű

Mivel keverjük?

Keverhetjük kézzel vagy géppel is.
Min. 3 percig keverjük a javítóvakolatot.

Nedves-sószennyezet falra milyen vastagon vigyük fel a vakolatot?

Az alapot mossuk le illetve nedvesítsük elő.
A javítóvakolatot 2-3 cm vastagon vigyük fel.
4 cm-nél vastagabb javítóvakolat esetében vakolaterősítő rabicolás szükséges. Ne feledjük a nedveset a nedvesre elv követését!
Időjárástól függően ( 1-2 nap múlva) felületképzés céljából előnedvesítés után 0,5-1 cm vastag javítóvakolat réteget hordjunk fel. Parafa vagy polisztirol simítóval simítsuk be.

Mit tehetek a javítóvakolatra?

  • szilikát vakolatot
  • szilikon vakolatot
  • szilikát homlokzatfestéket
  • szilikon homlokzatfestéket
  • weber.ter 302 F vékonyrétegű nemesvakolatot

Mekkora zsákokban van?

30 kg-os papírzsákban.

Mennyi kell belőle?

kb. 10 kg kell négyzetméterenként cm vastagon.
( Tehát 3 m2-re elegendő 1 zsák 1 cm vastagon )

Technikai adatok:

Nyomószilárdság: ≥ 3 N/mm2

Tapadószilárdság: ≥ 0,06 N/mm2

Relatív páradiffúziós ellenállási tényező: μ kb. 12

Max. szemcsenagyság: kb. 2 mm

Tűzállósági fokozat: A1 osztály

Hogyan tároljam a Webersan falszárító vakolatot?

Cementhez hasonló körülmények között, 1 évig tartható el.

Nedves, sószennyezett fal simítóvakolata: Webersan presto 300 falszárító simítóvakolat

nedves, sószennyezet falra: webersan presto 300 nedves sószennyezett fal simítóvakolata✅  Falszárító, hidrofobizált simítóvakolat sómegkötő hatással

✅  régi és új alapvakolatokra

✅  webersan presto javítóvakolat-rendszer részeként

✅  festhető felületet biztosít

✅  fehér színben

Anyagigény: kb. 4-5 kg/m2
Keverővíz-szükséglet: kb. 0,3 liter víz 1 kg szárazanyaghoz
(kb. 9 liter/zsák)

Kiszerelés: 30 kg/ zsák

 

Szeretnéd tudni ki készíti el számodra az ajánlatot?

Horváth Judit

Horváth Judit vagyok, második generációs építőanyag kereskedő, és már több mint 30 éve segítem az építkező embereket. Hiszem, hogy az építkezés nemcsak feladat, hanem  valódi élmény is lehet, ezért dolgozom és teszek nap mint nap.
Nálam nincs helye az erőszakos eladási technikáknak vagy a nyomulásnak. Inkább az odafigyelésre és a valódi szükségleteid megértésére helyezem a hangsúlyt. Hiszem, hogy minden ház és minden vásárló más, és fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő építőanyagokat, amelyek valóban illeszkednek az igényeidhez.

Amikor elküldöm részletes ajánlatodat, azt mindig 2 munkanapon belül megteszem, feltéve, hogy pontosan adtad meg az adataidat. Azonban ha valamiért mégsem találod meg az ajánlatot, kérlek, ne habozz kapcsolatba lépni velem a +36 30 573 3241-es telefonszámon. Itt vagyok, hogy segítsek, és szívesen válaszolok minden kérdésedre vagy aggályodra.

 

nedves sószennyezet falra való vakolat garanciávalGyári garancia nedves sószennyezet falra való vakolat házhoz szállításaOrszágos házhoz szállítás  Milyen vakolatot válasszak?Szakértő segítség, már 30 éve

Nedves, sószennyezett fal  javítóvakolatának ára: Webersan presto falszárító javítóvakolat lista ára: 4860 Ft / 30 kg
1 kg = 162 Ft

Ebben az ÁFA és nagyobb mennyiség esetén a helyszínre szállítás is benne van!

Kérd helyszínre szállított áradat!

Kedves Építkező, leendő ügyfelem!
Szeretnéd tudni, hogy mennyibe is kerül mindez a te számodra?
Azért, hogy gyorsan és a legteljesebb értékű kiszolgálást tudjam neked nyújtani, kérlek, ne habozz nyugodtan töltsd ki az itt található árajánlatkérő űrlapot. Ez még nem jelent elköteleződést, de jelentősen megkönnyíti a dolgodat, hiszen pontos képet kapsz arról, mennyibe is kerül a neked szükséges építőanyag.
Lényegesen egyszerűbb, mint gondolnád, próbáld ki bátran!
Amennyiben a kivitelezést végző szakemberrel már egyeztettél, add meg adataidat, és 2 munkanapon belül elküldjük neked egyedi ajánlatunkat!A termék neve mellett kérlek, add meg a pontos négyzetmétert is.

    Neved*

    E-mail címed*

    Építkezés helyszíne, irányítószáma*

    Telefonszámod*

    Árajánlatkérés* (termék neve, négyzetméter, vastagság stb.)

    [wpgdprc "Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom."]

    [wpgdprc "Feliratkozom az Építkezési Ötlettárra."]

    Nedves, sószennyezett fal vakolatának gyors házhoz szállítása – Magyarország területén!

    nedves sószennyezet falra való vakolat házhoz szállítása

    Otthonod kapujában átveheted a számodra szükséges falszárító vakolatot.

    A megrendelést követő 5 munkanapon belül érkezik is a kiválasztott vakolat 🙂

    1 raklap = 1.080 kg = 36 zsák

    Nedves-sószennyezett falra ajánlott fedővakolatok:

    Silicon vékonyvakolat
    weber.pas silicon finomszemcsés vékonyvakolat
    Silicate vékonyvakolat
    weber.pas silicate vékonyvakolatai
    Nemesvakolat

    Nemesvakolat
    Nemesvakolat
    Homlokzatfestékek

    Homlokzatfestékek
    Homlokzatfestékek

    Építőanyagok garanciával

    Az Ötletek Építkezőknek honlap számára a minőség az elsődleges, ezért itt csak megbízható, minőségi építőanyagokat találsz, melyeket Magyarországon gyártanak. Minden termék bevizsgált, rendelkezik műszai/biztonságtechnikai adatlapokkal és természetesen gyári garanciával.

    Minden építőanyag közvetlen gyártói forrásból kerül hozzád! 

    építőanyagok garanciával

    Ügyfél elégedettségi garancia

    Az Öltetek Építkezőknek honlap számára az ügyfelek elégedettsége kiemelten fontos. Garantálom, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy megtapasztalhasd építőanyagod beszerzése kevesebb stresszel és több pozitív élménnyel jár.

    Ötletek Építkezőknek: építőanyagok helyszínre szállítása akár díjmentesenSzállítási garancia

    Támogasd a környezetedet!

    Miért tegyen meg dupla távot a teherautó, ha közvetlenül hozzád is viheti az anyagot?

    És Te miért kérnéd kölcsön a főnök furgonját, pakolnál kétszer, ha mindez egyszer is megoldható?

    Garantálom, hogy a megrendelt építőanyagok a megadott határidőn belül kiszállításra kerülnek, és ha bármilyen szállítási probléma merülne fel,  gondoskodom a gyors megoldásról.

    Építkező társaid leggyakoribb kérdései:

    • Milyen a termék minősége?

    Az  Ötletek Építkezőknek honlap csak megbízható és minőségi építőanyagokat kínál. Minden termék szigorú minőségi ellenőrzésen megy keresztül, hogy biztosítsa a magas színvonalat. Emellett rendelkezik garanciával is, amely védelmet nyújt a hibás vagy nem megfelelő termékekkel szemben.

    • Miért lenne előnyösebb az Ötletek Építkezőknek honlapon vásárolni, mint más építőanyag kereskedőtől?
      Kiváló minőségű építőanyagokat kínálok versenyképes áron, mely kielégíti az építési és felújítási igényeidet. Emellett rugalmas szállítási és ügyfélszolgálati lehetőségekkel, hogy a vásárlásod egyszerű és zökkenőmentes legyen. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezem ebben a szektorban, és az ügyfél elégedettsége mindig elsődleges számomra.
    • Bízhatok a termékek megbeszélt időben történő kiszállításában?
    • Gondoskodom arról, hogy a megrendelt építőanyag időben és biztonságban érkezzenek meg a megadott címre, akár vidékre vagy a fővárosba kéred a helyszínre szállítást. A rugalmas szállítási lehetőségek segítenek abban, hogy a vásárlás egyszerű és kényelmes legyen számodra. Ha bármilyen kérdésed vagy problémád merül fel készséggel segítek.
    • Mi van akkor, ha nem vagyok jártas az építőanyagok kiválasztásában?
    • Ne aggódj, több, mint 30 éves építőanyag kereskedői múltammal segítek neked. Nem csak a mostani építőanyagokat ismerem, hanem az elmúlt évtizedek anyagait is.
    • Mennyibe kerül a kiszállítás?
    • Nagyobb mennyiség esetében a helyszínre szállítás ingyenes.
      Kisebb mennyiség eseténében 7.620 Ft -ért  otthonod kapujában átveheted a neked szükséges terméket.
    • Hová történik kiszállítás?
    • Magyarország területén bárhová, ahol van aszfaltos út és egy 7,5 tonnás teherautó be tud jutni 🙂
    • Mikor történik a kiszállítás?
    • Megrendeléstől számított 5 munkanapon belül előre egyeztetett napon.
    • A sofőrnek is fizethetek a helyszínen?
      Nem, erre nincs lehetőség.
      Tudod, egy-egy autó több helyre visz anyagot, amit a boldog építkezők már nagyon várnak. Ha minden helyszínen még a számlára meg a pénz átadás/átvételére kellene várni, akkor sokkal, de sokkal később érne hozzád a kamion.
    • Mi történik a megrendelés után?
      Felveszem veled a kapcsolatot. Egyeztetünk a szállítási / számlázási adatokkal kapcsolatosan. Súlykorlátozás, útlezárás stb. tekintetében. A Szállítás előtti napon elküldöm neked a pontos mennyiségeket csomagolási egységekre vetítve a kért termékek műszaki adatlapjaival együtt.
      Sok esetben az érkezés előtti értesítéssel pedig már készülhetsz is a termékek átvételére.
      A termék átvételét követően egyeztetünk, minden a megbeszéltek szerint történt-e.

    Ne dönts, amíg nem raktad mellé az Ötletek Építkezőknek ajánlatát!