Posted on Hozzászólás most!

Indul az építési/felújítás munka 3.rész

Romboláááás!!!

Ha a lakás, amit megvettünk nem mostanában volt felújítva, akkor bizony a fürdő és a konyha lesz az első dolgunk, mellyel kezdenünk kell valamit.
Felújításunk pedig rombolással, bontással kezdődik.
Először is, ha a régi csempét is le akarjuk verni kell egy véső és egy kalapács, s kezdődhet is a munka 🙂

Apropó! A következő 7 elem mindegyike rendben?
<font< font=””>
1. Előkészülődés megvolt?

2. A benti munkálatok 3 fontos elemét is rég átbeszéltétek?

3. A szükséges szerszámok mellett ügye előkészítetted az üres vödröket is a törmelék eltakarításához? Ha a havernál most fejezték be a színezést, kérd el a vékonyvakolatos vödröket!

4. Lapát, seprű is van?

5. Konténert is rendeltél, hogy az építési törmelék mind oda mehessen, s ne kelljen kétszer pakolni…

6. Ha maradtak a lakásban bútorok, azokat egy helyre pakoltad ahol nincsenek útban, nem kell kerülgetni őket. Letakartad, hogy ne tiszta koszosan és sérülten kerüljenek elő? Elő a takarófóliával, egy röpke mozdulat, s máris kipipálhatod ezt a munkálatot 🙂

7. Kesztyű a kézen?

+Ötlet Építkezőknek:
Ha egész napos munkát tervezel el ne feledkezz az evésről. Tudod legyöngülve, korgó pocakkal a munka se úgy megy…
Kérd meg anyukádat, nagymamádat, hogy valami tápláló ebédet készítsen. Amit könnyen és gyorsan meg tudsz / tudtok enni. Ha lehet ne halat… Tudod megy a drága munkaidőd, amit az otthonod felújítására szántál 🙂

Tiéd a pálya, most már nekiállhatsz rombolni! Jó munkát!

Elakadtál a színválasztásban?

Nem tudod milyen színű legyen a házad, mi mindenre figyelj?
Ebben segít neked online a Ház Szín Választás Tudástár.
236 oldalon keresztül megismerkedsz a színekkel, fontos szabályokkal.
600 inspiráló családi ház fotó segít a saját döntésed meghozatalában.
30 oldal melléklet – tippek, segédletek, színek.

Mindez most 14.990 Forintért a tiéd lehet.
Kérd itt a Ház Szín Választás Tudástárat>>

 

Csodás otthont!

Horváth JuditHorváth Judit
elfoglalt házfelújítók építőanyag tanácsadója

Kérd személyes árajánlatodat>>

Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!

Az ingyenes Építkezési Ötlettár már megvan neked? Kérd itt>>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .