Vékony- és lábazati vakolat tárolása
Avagy vödrös anyagok tárolása
Hogyan tároljuk az építőanyagokat? című sorozatunk következő részében a kannás anyagok helyes tárolásával ismerkedünk meg.
Kannás vakolatok alatt a vékonyvakolatok és a színes díszítő lábazati vakolatokat értjük valamint a hozzájuk szükséges alapozó tárolásával fogunk foglalkozni.
A téli hideg beálltával már nem tanácsos ( sőt inkább maradjunk abban, hogy nem is szabad ) színezni.
Sajnos elrettentő példákat mindig lehet találni. Mi is találkoztunk olyan kivitelező brigáddal, akik a szakadó hóban színeztek. Persze tavasszal, majd jön a mesterember részéről a nagy csodálkozás meg fogadkozás, hát ők mindent megtettek ez nem az ő hibájuk…
Az esetek nagy részében minőségi kivetnivaló található ilyenkor az elvégzett munkában, mely akár a házfal foltosságában valósulhat meg, akár a színezőanyag nem megfelelő tapadása miatt alakulhat ki.
Nézzük meg, ha már megvettük a kannás vakolatunkat hogyan is tároljuk tavaszig helyesen:
Mivel a kannás anyagok nagyon kényesek „nyers” állapotban, ezért védeni kell őket a télre való tekintettel a fagytól. Nyáron viszont az erős, közvetlen napsugárzástól. Ezért ne tároljuk a szabad ég alatt. Gondoljunk a nagy hőmérséklet ingadozásokra, amikor is nappal jó idő van éjszakára viszont nagyon lehűl a levegő.
Fedett, száraz helyen tároljuk. Figyeljünk arra, hogy ez a helyiség a legnagyobb hidegben se legyen mínusz fokban.
+ Ötlet Építkezőknek:
Magától értetődő, ezért csak az emlékeztetés miatt említjük meg, hogy gyermekek elől elzárt helyen történjen a tárolása.
Szembe kerülés esetén bő vízzel mossuk ki, majd irány a szemészet!
A homlokzatfestékek tárolására is ugyanígy történik.
Kapcsolódó cikkek:
Elakadtál a színválasztásban?
Nem tudod milyen színű legyen a házad, mi mindenre figyelj?
Ebben segít neked online a Ház Szín Választás Tudástár.
236 oldalon keresztül megismerkedsz a színekkel, fontos szabályokkal.
600 inspiráló családi ház fotó segít a saját döntésed meghozatalában.
30 oldal melléklet – tippek, segédletek, színek.
Mindez most 14.990 Forintért a tiéd lehet.
Kérd itt a Ház Szín Választás Tudástárat>>
Csodás otthont!
Horváth Judit
elfoglalt házfelújítók építőanyag tanácsadója
Kérd személyes árajánlatodat>>
Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!
Az ingyenes Építkezési Ötlettár már megvan neked? Kérd itt>>