Posted on Hozzászólás most!

Hogyan számoljuk ki a vakolandó felület nagyságát?

Avagy mennyi is az annyi

Vakolandó felület nagysága

? m2
m2 meghatározása

Eljutunk addig a felismerésig, hogy a házunkat szeretnénk akár hőszigetelni, akár színezni, s egyszer csak szükségünk lenne arra a „fránya” négyzetméterre. Hány négyzet is az otthonunk…
Kevés ember tudja rá kapásból a választ, vagy ha mégis, akkor jönnek az ablakok – benne hagyjam?! – kivegyem?!
Egyáltalán nem mindegy.
Gyakran előfordul, hogy ezen múlik, kell-e még plusz építőanyag vagy éppen túl sok lett.
Előbbi esetben, most mi lesz, mihez kezdjek, mikor érkezik meg? és a legfontosabb: ugyanaz a szín lesz – vakolatoknál.
Utóbbi esetben: mihez kezdjek 1-2 kanna megmaradt vakolattal. Nagy gond zsákos anyagok esetében nincsen, hiszen ott a probléma könnyen „orvosolható”. Nagyobb a gond színek esetében – akár kannás, akár zsákos anyagról van szó. Mihez kezdjek vele? – Később erre is visszatérünk, van jó néhány klassz ötletünk:)

Most inkább nézzük meg, hogyan is mérjük fel a házfalainkat:

( igen érdemes megnézni minden oldalról )
Vakolandó felület nagysága

vakolandó felület nagysága
Mérőszalag

0. lépés Kérj meg valakit a családból – barát is jó lesz:), hogy segítsen neked – akár a gyerkőc is lehet, hiszen csak a mérőszalagot kell tartania. Az sem baj, ha ketten is „jelentkeznek”, így lesz aki a lediktált adatokat rögtön le is írja. Ezek sem elkallódni nem tudnak, de még el sem felejted őket – Te pedig a mérésre „koncentrálhatsz”.
1. Keress egy jó hosszú mérőszalagot. Segítségével mérd fel az épület hosszát és magasságát is.
2. Célszerű ezt a munkafolyamatot minden oldalon elvégezni, főleg, ha hosszú épületről van szó, esetleg domboldalon található a ház stb.

vakolandó felület nagysága
terület számítás

3. Számold ki a területet, pontosan úgy mint az iskolában – alap*magasság. A kapott eredményeket ad össze.
4. Minden oldalon írd fel az ablakok, ajtók nagyságát ( főleg, ha nagy üvegablakok vannak, télikert stb.)- itt is területszámítás! ( A kisebb ablakok, mint pl. egy spejz vagy WC ablak kihagyható – de később tudd, hogy itt kb. mennyit hagytál rá. )
5.Most van két adatod: A ház négyzetméteréből vond ki az ajtók, ablakok négyzetméterét.
6. Ne feledd! A munkálatok során veszteséggel is kell számolni ( a földre leesett vakolattal, kiemelés, díszítés stb. ). Szigetelőanyagoknál a darabolásból származó hulladékok.

Nos a többit már nyugodtan ránk is bízhatod! 

+ Ötlet Építkezőknek:
Miért ajánlom inkább a valós felmérést a tervrajz helyett?
Tapasztalatom szerint az épületek nagyobb része nem az eredeti tervrajz szerint épült meg – még egy sor tégla, ide egy ablak, oda egy ajtó…
Miért kell ráhagyni? A veszteségek miatt, azaz a földre lehulló maradékok miatt. Ezeket felszedni és újra felhasználni NEM szabad!
Az ablak körüli kiemelések, díszítések anyagigényéről még nem is beszéltünk.

Elakadtál a színválasztásban?

Nem tudod milyen színű legyen a házad, mi mindenre figyelj?
Ebben segít neked online a Ház Szín Választás Tudástár.
236 oldalon keresztül megismerkedsz a színekkel, fontos szabályokkal.
600 inspiráló családi ház fotó segít a saját döntésed meghozatalában.
30 oldal melléklet – tippek, segédletek, színek.

Mindez most 14.990 Forintért a tiéd lehet.
Kérd itt a Ház Szín Választás Tudástárat>>

 

Csodás otthont!

Horváth JuditHorváth Judit
elfoglalt házfelújítók építőanyag tanácsadója

Kérd személyes árajánlatodat>>

Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!

Az ingyenes Építkezési Ötlettár már megvan neked? Kérd itt>>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .