Posted on Hozzászólás most!

Építkezés, felújítás?!

Építkezés, felújítás – Bele mersz vágni?

Vagy inkább azt mondod: „Építkezés, felújítás?! Jaj, neee!!!”

Az építkezés / felújítás során rengeteg sztori éri az embert. Van amin elmosolyodik „jééé ilyen is létezik”.
Van amin elkeseredik vagy nagyon mérges lesz. Sajnos egyre több a rémtörténet is, amit eleinte úgy gondolunk, hogy csak mással történhet meg, aztán menetközben rájövünk hát mégsem így van…

Nem mindegy, hogy egy-egy buktatót sikerül-e az embernek kikerülnie vagy éppen beleesik.
Mekkora lendülettel tudja utána folytatni. Kedvét szegi vagy megrázza magát és megy előre a célja, azaz az álom háza felé.

Építkezés, felújítás
Meséld el az építkezős történetedet

Építkezés, felújítás?! részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Növények a ház körül

Először mindig a növényeket vesszük észre, bennük gyönyörködünk. Aztán szép lassan megpillantjuk a mögöttük meghúzódó épületet is. Annak színe adja meg azt a csodálatos képet, ami elsőre elkapta a tekintetünket…

Otthonunk színének megtalálása soha nem volt olyan nehéz, mint napjainkban, amikor több száz szín és árnyalat között kell választani…
Tudom, közhelyesen hangzik, de igen is járj nyitott szemmel. Nézd meg ne csak az épületek színét, hanem a környezetét is! Milyen virágok, növények veszik körül.

Gondoltál már arra, hogyan befolyásolják az összképet?
Ahogy a fák minden évszakban más képet mutatnak, úgy otthonodat is más fényben tüntetik fel.

Mikor a legcsodálatosabbak?
Amikor nyílnak a virágok?
Vagy amikor zöldbe öltöznek a fák?
Esetleg ősszel a színes levélkavalkád idején?

Lásd meg minden évszakban a szépet. Ültess olyan fákat az épületed elé/mellé/mögé, ami még jobban kiemeli szépségét.

Növények a ház körül képekben elmesélve

Nézd meg, milyen épületszínhez milyen növények passzolnak:

növények a ház körül
virágos fal

Növények a ház körül részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Építkezés befejezése

Építkezés befejezése

Még pár simítás és elvégeztek a mesteremberek!!!

Következzék egy közvetítés – akár a Te építkezésedről:

Másokkal ellentétben én személy szerint szeretek építkezni. Amikor a káosz közepén közlik velem a mesteremberek, hogy „ez lehetetlen”, „ezt így nem lehet megcsinálni”, s pattanásig feszült a hangulat.
Vajon jó lesz így? A család lelkesedése, s bizalma, hogy a végeredmény gyönyörű lesz napról-napra kevesebb.
Kitarok, tudom, hogy milyennek kell lennie.
Érkeznek a károgók: „szerintem így vagy úgy kellett volna… én megmondtam”.

építkezés befejezése
végeznek a mesteremberek

Építkezés befejezése részletei…

Posted on Hozzászólás most!

2019. év Panton színe az élénk korall

2019.év színe a Pantonnál a korallÜnnepi szín az idei, hiszen immár 20. alkalommal került megválasztásra az év színe.
Komoly kutatási munka előzi meg a pontos árnyalat meghatározását. Figyelembe veszik a világban zajló folyamatokat, trendeket.

A tavalyi év ultra viola színétől átevezünk a tenger mélyére.

Élén, energikus szín lett 2019-ben az év színe a Pantonnál. Ez a 16-1546 Living Coral, azaz az élénk korall. Mely a tengerben található csodálatos korallokra és a rózsaarany színben pompázó halacskákra utal. 2019. év Panton színe az élénk korall részletei…

Posted on Hozzászólás most!

2018.évi rezsi óradíj

Négyszázharminc forinttal emelkedett a kötelező rezsi óradíj mértéke egy év alatt.
Így 2.870 Ft-ról 3.300 Ft lett.

Hogyan is jön ki a 3.300 Ft? Milyen elemek alkotják?
Nagyrészt az alapbér, melyre rájönnek a járulékok, de benne van a személyszállítás díja vagy a telefon, nyomtatvány költsége, sőt a veszteségidő és az improduktív órák száma is.

Rezsi óradíjról bővebben itt olvashatsz róla:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1800030.ITM&celpara=&dbnum=1

Hatályos: 2018.12.01. napjától

A jogszabályról bővebben:30/2018. (XI.26.) ITM rendeletben olvashatsz

Elakadtál a színválasztásban?

Nem tudod milyen színű legyen a házad, mi mindenre figyelj?
Ebben segít neked online a Ház Szín Választás Tudástár.
236 oldalon keresztül megismerkedsz a színekkel, fontos szabályokkal.
600 inspiráló családi ház fotó segít a saját döntésed meghozatalában.
30 oldal melléklet – tippek, segédletek, színek.

Mindez most 14.990 Forintért a tiéd lehet.
Kérd itt a Ház Szín Választás Tudástárat>>

 

Csodás otthont!

Horváth JuditHorváth Judit
elfoglalt házfelújítók építőanyag tanácsadója

Kérd személyes árajánlatodat>>

Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!

Az ingyenes Építkezési Ötlettár már megvan neked? Kérd itt>>

Posted on Hozzászólás most!

Virágos ablak

Virágos ablak

Az ablak, a házszín vagy a virág?
Szerinted melyiket veszed észre először és melyik miatt látod meg?
Fogós kérdések ugye?
Pedig egy gyönyörű házat is könnyebben az emlékezetünkbe vésünk, ha virágokkal van körülvéve.

Virágoa ablak: Hoztam pár pédát virág vagy az épület vs. épület vagy a virág:

Klasszikus stílusú épület cappucuno-fehér párosítással:

virágos ablak: cappucino-hefér házszín párosítás
cappucino-hefér házszín párosítás

Virágos ablak részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Hogyan találd meg álmaid otthonát?

Álmaid otthona

Álmaid otthona: Amikor új otthonodat keresed erre a 6 kérdésre tudd a választ:

Te hogyan választod ki álmaid otthonát?
Te hogyan választod ki álmaid otthonát?
  • Amikor meghallod azt a szót, hogy „álomotthon” hol képzeled el? A nyüzsgő nagyváros központjában, mindenhez közel? Vagy inkább zöldövezetben, kicsit távolabb mindentől? Esetleg teljes nyugalomban egy kis faluban?
    Hogyan válaszd meg a környezetet?
    Ha zavarnak a külső zajok, akkor ne a legforgalmasabb környéken kersd otthonodat, különben állandó fejfájással fogsz küzdeni!
    Szereted a zöldet, akár a saját kertedben is ténykednél?
    Biztosan nyáron minden hétvégén a füvet szeretnéd nyírni, meg négykézlábalva a gyomot írtani?
    Azért kérlek gondold végig, mert sok lakberendezési/kertészeti újság ebben félrevihet… Olyan gyönyörű keteket mutanak be, ami az ember szívét rabul ejti, de belegondoltál abba, mi munka lehet vele, hogy úgy nézzen ki. A napi locsolást, kinti virág öntözést, zöldségeskert rendbetételét, gyümölcsök leszedését belekalkulált az idődbe. Belefér? Hogyan találd meg álmaid otthonát? részletei…
Posted on Hozzászólás most!

Fehér ház fával párosítva

Mi tesz moderné egy épületet?
Hogyan válassz úgy színt, hogy pár év múlva is boldogan nézz rá?
Ezek azok a kérdések, amit a legtöbb ház színezés előtt álló ember is feltesz magának.
Jól választani nehéz…
Ezért mutatok annyi példát, akár a sokak által unalmasnak mondott fehérrel is.
A mai modern, letisztult épületek nagy falai igazán jól mutatnak fehérben. A fa kiemelések pedig még elegánsabbá teszik az épületet.

fehér színű családi ház fa elemekkel
fehér színű családi ház fa elemekkel

Fehér ház fával párosítva részletei…

Posted on Hozzászólás most!

Algásodásnak ellenálló vékonyvakolat

Algásodásnak ellenálló vékonyvakolat = weber.pas TopDry

algásodásnak ellenálló vékonyvakolat: Ugye, Te sem szeretnéd, ha így nézne ki a falad?
Ugye, Te sem szeretnéd, ha így nézne ki a vakolatod?

Bizonyára láttál már sok olyan mostanában elkészült pár éves épületet, aminek a felülete olyan csúnya, hogy rossz ránézni.

Elriaszthat téged is, főleg ha színezés előtt állsz. ‘Vajon az én házam is így jár?’, teheted fel jogossan a kérdést.

A döntés a te kezedben van!

Választhatod a legolcsóbb megoldásokat. Az árban versenyző akril vakolatokat, szinte már jelképes összegekért megkaphatod,de… tedd a kezed a szívedre, s gondolj bele, melyik megoldással jársz jobban. Ha most kiadsz egy potom összeget, s kész is a házad. Algásodásnak ellenálló vékonyvakolat részletei…