Posted on 2 hozzászólás

Nemesvakolat felhordása

Nemesvakolat struktúrák
Nemesvakolat struktúrák

Az utóbbi időben többen kérdeztétek, hogyan is kell a nemesvakolatot felhordani. Nos nézzük:

Kezdjük egy alap félreértéssel. A nemesvakolat zsákos termék, melyhez vizet kell hozzáadni.
Létezik vékonyvakolat, mely kannákban található – színre kevert állapotban. Legalább is a Terranovánál így különülnek el az egyes termékek:)

Vastagság alapján lehetnek:

  • vékony rétegű nemesvakolat ( 0,5 cm-nél vékonyabb a vastagsága )
  • vastag rétegű nemesvakolat ( ennél vastagabb )

    Miért érdemes különbséget tenni közöttük?
    Mert más alapfelület kialakítást igényelnek.

    Most a vékonyrétegű nemesvakolattal foglalkozunk.

    “Nedveset a nedvesre “ elvet követve kerül egymásra a gúz, az alapvakolat és a simítóvakolat.
    Még nem szárad meg teljesen a felület, s már kerül is rá a következő réteg. Általában már másnap.
    Ahhoz, hogy az egyes rétegek egybeérjenek, ezután várni szükséges kb. 10 – 14 napot.
    A nemesvakolat alá nem kell glettelni, elég ha sima a felület – amit a simítóvakolat biztosít.

    Vékonyvakolat alapozó
    Vékonyvakolat alapozó

    Ne feledkezzünk meg a vékonyvakolat alapozóról sem, ezzel egyenlítsük ki a felületet.
    A színezés előtti napon célszerű felvinni ( telítettségig ), másnapra rászárad a felületre.

    A zsákos vakolathoz a helyszínen vizet kell hozzákeverni az előírás szerint. Célszerű egyszerre több zsák tartalmát összekeverni.
    Nemesvakolat felhordása többféle technikával történhet. Más lesz a hatás ha körkörösen vagy ha egyenesen ( vízszintesen vagy függőlegesen ) dörzsölik a felületet.
    Felhordásuk rozsdamentes glettvassal történik, majd műanyag simítóval eldörzsölik. Ha ehelyett polisztirol simítót használnak kicsit durvább felület jön létre.

    Jól összeszokott csapatnak kell lenni ahhoz, hogy a dörzsölés ne legyen foltos. Mindegyik embernek azonos irányba, s azonos erősséggel kell ezt a műveletet elvégeznie, ellenkező esetben foltos lesz a felület.

    + Ötlet Építkezőknek:

    Ha egy falfelületnek nekiállnak a mesteremberek addig ne pihenjenek / reggelizzenek stb. amíg azzal az egész fallal nem végeztek! Ellenkező esetben a toldás helye ( tudod ott ahol abbamaradt a munka ) meg fog látszódni.

    Még többet szeretnél tudni a nemesvakolatról? Nézd meg itt>>

    Kapcsolódó cikk:

  • Vékonyvakolat alapozó
  • Vékonyvakolat


    Csodás otthont!

    Horváth Judit
    felújítók építőanyag tanácsadója

    Ötletek Építkezőknek
    Tel: 06 92 / 325-710
    Árajánlatkérés>>


  • 2 thoughts on “Nemesvakolat felhordása

    1. Tisztelt Hölgyem Uram!

      Érdeklődnék munkadíjról (m2 árról), kültéri nemesvakolat plusz alapozó felhordásról lenne szó. 2mm-es gördülő struktúra.

      Köszönettel Sebők Tibor

    2. Kedves Tibor!
      Cégünk kivitelezéssel nem foglalkozik.
      Az építőiparban használatos új rezsi óradíjakról itt olvashat: https://otletekepitkezoknek.hu/egyeb/epitoipari-rezsi-oradij-2016
      Csodás otthont:
      Horváth Judit

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .