Posted on Hozzászólás most!

Árnyékos falfelület

Miért fontos tisztában lenni azzal, hogy árnyékos-e a házunk fala?

Például ezért:
árnyékos fal
Ilyen pl. egy árnyékos falfelület fával.

Nos igen, ezért is néztük meg tegnap a fény árnyék hatását a házunkon.
Az álomszín megtalálása mellett éppen ezért nagyon fontos a megfelelő vakolat megtalálása.

Úgy ahogy nincs két egyforma húsleves, éppen ezért ne hagyatkozz arra, hogy a Te épületed is olyan, mint az X.Y-né. Meg nálad nincs is árnyékos felület…

Lehet, hogy korábban így volt, de közben felújítottad a tetőd, kissé meg is emelkedett az épület magassága… ha eddig nem is volt árnyékos, most már lehet, hogy az a felületed.
Az a kis fa vagy bokor, amit a ház mellé ültettél, az eltelt jó pár évben kissé nagyon megnőtt. Éppen akkorára, hogy árnyékot ad az épületnek.
A szomszédban is volt házfelújítás, az ő háza is kicsit nagyobb lett. Éppen annyival, hogy most már árnyékot vet a tiédre.
Soroljam még?

Éppen ezért ne bagatelizád el, mert ha elkezd a sima műgyantás vakolatod algásodni, akkor annak a kijavítása nem kis pénzedbe fog kerülni.

Az rendben, hogy most egy sima műgyantás vakolat olcsóbb, mint egy szilikon/ szilikát … vakolat.
De a megtakarítást, ne csak a jelen pillanatban nézd, hanem hosszútávon. Amikor a műgyantás vakolatod elkezd algásodni, s ennek eltávolítására egy speciális algaölő folyadékot használhatsz. Aztán újra lefestheted a felületet, most már lélegző ( azaz nem kétforintos ) festékkel. Jaj a munkadíj árát se felejtsd el hozzáadni.

Akkor mégis milyen vakolatot válasszak?
Használd a vakolatválasztást segítő tesztünket!

További vakolat választást segítő cikkeink:

Kép forrása a képre kattintva érhető el!

Elakadtál a színválasztásban?

Nem tudod milyen színű legyen a házad, mi mindenre figyelj?
Ebben segít neked online a Ház Szín Választás Tudástár.
236 oldalon keresztül megismerkedsz a színekkel, fontos szabályokkal.
600 inspiráló családi ház fotó segít a saját döntésed meghozatalában.
30 oldal melléklet – tippek, segédletek, színek.

Mindez most 14.990 Forintért a tiéd lehet.
Kérd itt a Ház Szín Választás Tudástárat>>

 

Csodás otthont!

Horváth JuditHorváth Judit
elfoglalt házfelújítók építőanyag tanácsadója

Kérd személyes árajánlatodat>>

Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!

Az ingyenes Építkezési Ötlettár már megvan neked? Kérd itt>>

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .