Posted on Hozzászólás most!

Megjelent a Ház szín választás tudástár

Megjelent!!!      Ház szín választás tudástár    Megjelent!!!    Megjelent!!!

Ház szín választás Régi családi házat látni, amit épp most újítanak fel különös öröm. Ilyenkor megfordul az ember fejében: vajon mit is hoznak ki belőle? Mennyire lesz modern vagy inkább klasszikusan felújított marad? Izgalommal tölti el az embert

Felkerül az új tető, megérkeznek a nyílászárók, a belső munkálatok is a végéhez érkeznek. Már csak a külső színezés marad hátra. Az egész folyamat leglátványosabb része. Még be sem lépünk a házba, de már lesz egy képünk róla, igen az első benyomás, amit a külső ház fal színe által érünk el.

Örömmel lépünk be ezen a kapun és kíváncsian várjuk, hogy vajon a tulajdonosok milyen szépet alkothattak belülről is?

Vagy inkább összeszorul a gyomrunk, hogy “Jaj, szegények. Mennyi pénzt beleöltek, mégsem az igazi.”

Pedig a lehetőség mindenki előtt ott áll!

Az emberek nagy része élete során egyszer építkezik. Nem mindegy, hogy ezt hogyan csinálja. Mire folyik el/ki a kezéből a nagy nehezen megszerzett pénz.

Gondolj csak bele: Beméssz a boltba és azon vacilász, hogy azt a tizen, huszonezer Forintos ruhát megvedd-e. Rágódsz rajt, mérlegelsz. Lehet, hogy csak napok múlva mész vissza érte.

Vékonyvakolat színek

Mi történik ház szín választása során?

A legtöbb esetben mindenkinek elege van már a hónapok óta tartó építkezésből. Legyen már vége érzés kerít a hatalmába… Mindegy csak legyen egy szín, jó lesz…nagyjából ilyet akartam – barna, fehér, szürke… vagy csak én szeretném annak látni. Így a színezés vagy sikerül vagy nem.

Előfordul, hogy a divat alapján döntesz. Most a fehér-szürke páros a menő, jó lesz az hozzánk is. Biztosan? Képzelj el egy vidám családod a kórház fehérségét és a szürke távolságtartását jelképező házban… Hát nem hinném, hogy az önfeledt kacagás jutna eszedbe róluk.

ideges vagy?

Biztos, hogy az otthon szót hallva egy lakberendezési újság címlapjának művi elrendezése jut az eszedbe? Tele zöld növényekkel, többszáz négyzetméteres házakkal, üveg, kő, márvány stb. drága megoldásokkal. Nálad is így lesz?

Ott lehet, nincsenek is gyerekek meg kutya, esetleg macska… Más számodra a meleg otthon és számára a trendi.

 

Te melyiket szeretnéd? Mindkettő lehet jó, ha te jól érzed benne magad és válhatt teherré, ha belülről mégsem arra vágysz.

Tudom, hogy mindenki valami újat és modernet szeretne létrehozni, de lehet ezt úgy is, hogy 10 év múlva is tetszen, ne retrónak tűnjön.

Egyre többen kezdik el bújni a netet és képeket, házakat nézegetni. Felteszik az ő házukat különféle oldalakra és más hasonló laikusok segítségét kérik, hogy szerintük milyen szín is állna jól a házuknak… Nagyon dícsérendő dolog, hogy sokat foglalkoznak otthonuk színével. Egy fontos dolgot elfelejtenek. Akár mintaházakat színeznek be, akár fotókat nézegetnek: a monitor színe eltérhet a valódi színtől. Hiszen lehet, hogy ami nagyon tetszik a képernyőn, az nagyban már nem barnás hanem rózsaszín lesz…

Nemesvakolat szín (por állapotban)

Te tudod, melyik szín, melyik árnyalata illik a házadhoz?

Ha azt mondod mokka vagy cappucino a családban mindenki számára ugyan azt jelenti? Biztos vagy benne? Nyugodtan tegyél egy próbát és kiderül. Hány színárnyalat jön össze házon belül – ha csak a gyerekeket és a párodat kérdezed meg – és hány színárnyalat, ha a tágabb ismertségi körödet – szülők, rokonok, barátok, szomszédok. Nem lesz ez másként a mesteremberrel szemben sem, főleg, ha csak ennyit mondasz neki és rábízod az anyag beszerzését.

Megmutatom neked mindezt most sárgában. Igen lehet citrom meg naracs meg vanilia meg okker és még kismillió árnyalata. De nézzük, ha már egy napsárga szín annak az erőssége is befolyásolja az épületet.

Mindenki kíváncsi… mindenkit érdekel, hogy milyen színű is lesz a házad és mindenki, aki már építkezett valaha is van hozzád pár jó tanácsa.

Neked kell kiszűrnöd, kinek a véleményére is hallgatsz.

 

Hogyan válasszunk szakembert?

Kerülj képbe!

Készülj fel és tudd mi vár rád!

Milyen lehetőségeid vannak?

Mit vegyél figyelembe színválasztás során?

Milyen színek közül választhatsz?

Mikor lehet vakolni?

 

Ebben segít a most megjelent Ház szín választás tudástár:

 

Lehet kicsi vagy nagyobb családi házad több száz példából már le tudod szűrni mi is illene a házadhoz és tetszik a te ízlésednek is.

197 oldalon megnézzük mindazt, ami a témában érdekelhet téged.

Átnézzük a színeket.

Megnézzük mi mindent vegyél figyelembe külső szín választása során?

Hogyan válaszd ki a vakolatot?

Mikor vihető fel a kiválasztott szín?

Ez a könyv nem a szakmának íródott. Hétköznapi nyelven, 600 fotóval számodra segít eligazodni a színek világában.

 

Neked is adhatunk egyet?

Grátisz kapsz hozzá 30 oldal mellékletet – ami a ház felmérésétől, a megmaradt termékek újrahaszosításáig a segítségedre lesz.

 

Mindezt most bevezető áron 9.990 Forintért a tiéd lehet.

Kérd itt a Ház szín választás tudástárat:

Kérd a ház színválasztás e-bookot

Miért jó nekem a ház színválasztás e-book?

A mai világban kicsit mindenhez kell értenünk. Nincs ez másként, ha házfelújítás előtt állsz. Hirtelen döntesz, nagy összegekről, ha elszúrod annak hatását hosszú-hosszú évekig, de inkább évtizedekig nézegeted.

Vajon tényleg egy riged valaha divatszín volt épületbe szeretnél este hazamenni. Tudod rá mondani, hogy “otthon édes otthon”?

Ugye, hogy nem ezt szeretnéd?

Ebben segít téged a könyv. Segítségével sok-sok ismeretre teszel szert. Tudod mi a jó a házadnak és neked, melyik szín illik hozzá, sőt, ha szükséges megóvhatod egy rossz kivitelezői bandától vagy az időjárástól is.

Légy felkészült, kerülj képbe a Ház színválasztástudástár segítségével!

 

Csodás otthont!

Horváth JuditHorváth Judit
elfoglalt házfelújítók építőanyag tanácsadója

 

Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .