Az építkezésen – könyvajánló

Az építkezésen
Az építkezésen
Megvan az elhatározás: tavasszal bizony építkezésbe / felújításba vágunk.
Már most sokat beszélünk róla otthon…

Kezdünk lélekben is ráhangolódni a munkálatokra. Milyen jó is lesz, ha ez, meg az a munka elkészül. Milyen látványosan “húzzák” fel a falakat a mesteremberek, szigetelik körbe az épületet. Vagy a régi kopott házunkból egy gyönyörűség válik…
Ahogy magunkat készítjük fel ezekre a munkálatokra, ne feledkezzünk el gyermekünkről sem.
Már egy kis embereke is kérdések sorozatát fogja nekünk feltenni. Most a tervezgetés során még nyugodtan – az építkezéssel járó stressztől, kapkodástól mentesen tudunk neki mesélni a ránk váró feladatokról.

Ha van a környékünkön építkezés vagy végeznek olyan felújítási munkálatokat, ami ránk is vár sétáljunk el arra és meséljük el mi hogyan is történik.

Ebben a mesélésben lehetnek segítségünkre a könyvek.
Találtam egy nagyon aranyos mesekönyvet, mely csupa kép, meg kihajtható kis ablakok. Sok kép, kevés szöveg.

Mi mindenre készíthet fel bennünket az építkezéssel kapcsolatban egy könyv?

Megtudhatjuk belőle:

  • Kik dolgoznak az építkezésen ( sőt az egyes mesterek által használt szerszámokat – természetesen megnevezéssel együtt – is megismerhetjük. Majd a kis fület kinyítva láthatjuk, hogyan is dolgoznak vele.
  • Megtudhatjuk, mi az ami egy építkezéshez feltétlenül kell. Milyen anyagok szükségesek.
  • Megismerhetjük a gépeket, melyekkel egy – egy nagyobb beruházás során találkozhatunk, de a teherautóval, betonszállító mixerautóval akár otthonunkban folyó munka során is találkozhat csemeténk.
  • Bepillantást enged a felújításba, s annak lépéseibe.

    Az építkezésen
    Könyvajánló: Az építkezésen
    Egyszóval könnyen és érthetően magyarázza el a ránk váró dolgokat, ahogy nekünk talán eszünkbe sem jut.

    Mi a könyv címe?

    A scolar kiadó Mit? Miért? Hogyan? sorozatának egyik tagja. A címe: Az építkezésen.
    Ez egy német sorozat, melyet magyarra fordítottak.



    Csodás otthont!

    Horváth Judit
    építkezők, felújítók építőanyag tanácsadója

    Ötletek Építkezőknek
    Tel: 06 92 / 325-710
    Árajánlatkérés>>


    Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!

    Félsz, hogy túlságosan sokba fog kerülni az építkezésed?

    Kérd az ingyenes Építkezési Matematikát!

    Már tervezheted is vele a rád váró munkálatokat.

    Nevem*
    Email címem*



    Adataidat harmadik félnek nem adjuk ki. A hírlevélről bármikor egy kattintással leiratkozhatsz!
  • Szólj hozzá!

    Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..