Tavasz színei a házunkon

Weber Terranova vakolatszínei, színcsoportok – tavasz

üde tavasz
üde tavaszi színek
Ahogy a ruhánk kiválasztása során a nekünk tetsző színeket, színvilágot választjuk – jobb esetben jól is állnak. Ugyanígy járunk el a házunk színének kiválasztása során is.
Ahogy a mondás tartja: “Kinek a pap, kinek a papné”, mint a vakolatszínek esetében. Talán szerencse is ez, hiszen ezáltal nem minden épület azonos színű. 🙂
Divatos színek, árnyalatok mindig vannak, de ezen belül is annyi lehetőség van, hogy ritkább esetben botlunk ugyanabba a színbe.

Milyenek a tavasz színei?
Elég egy tavaszi séta jótékony hatására gondolnunk. Ahogy elkezd téli álmából feléledni a természet, kibújnak a hóvirágok, zöldbe “borul” a természet is.
Mint ahogy a tavaszra a megújulás, növekedés, frissesség jellemző.
Mi más szín is társulhatna hozzá, mint a természet színe a zöld.

Mit sugall a zöld szín a házunkon?
A zöld szín meleg és hideg, égi és földi keverékének is nevezhetjük, mivel a kék és a sárga elegyéből jött létre.
Sárgásabb árnyalataival melegítő, míg a kékesebbekkel hűsítő hatást érhetünk el.

A zöld színnek rengeteg árnyalata van, s más-más jelentéssel bírnak.
Nézzünk meg párat, s hatását családi házunkon:

  • tiszta zöld: barátságos hatású
  • sötétzöld: rendszerint a pénzzel társítják
  • olívazöld: a béke színe
  • sárgászöld, pisztácia: frissítő, mozgásra serkentő hatású
  • stb.

    A zöld házszínt kedvelők általában vonzódnak a természethez és a természetes dolgokhoz. Fa ablakok, ajtók, kő burkolatok, gyönyörű zöld táj…

    Következzen 40 csodálatos tavasz szín a Weber-Terranovától:

     


    A házaddal Te is ide tartozol? Kérlek, írd meg a hozzászólások közé!

    Olvasd el a színválasztáshoz kapcsolódó cikkeinket:

  • Milyen színű legyen a házam?
  • Milyen színű legyen a házam? 2.rész
  • Milyen színű legyen a házam? 3.rész
  • Vékonyvakolat színek: kérdezz-felelek
  • Milyen színű legyen az ablakkeret?


    Szerinted melyik évszak színei jönnek?

    Nézd meg a további színcsoportokat is:

  • Tavasz színei a házunkon
  • Nyár színei a házunkon
  • Ősz színei a házunkon
  • Tél színei a házunkon
  • Mediterrán színek a házunkon
  • Történelmi színek a házunkon


    Csodás otthont!

    Horváth Judit
    építkezők, felújítók tanácsadója

    Ötletek Építkezőknek
    Tel: 06 92 / 325-710
    Árajánlatkérés>>


    Ha szeretnéd, hogy házszínezés előtt álló barátaid is jól döntsenek, küld el nekik is ezt a cikket!

    Többet szeretnél tudni a színválasztásról?
    Iratkozz fel hírlevél sorozatunkra!

    Adataidat harmadik félnek nem adjuk ki. A hírlevélről bármikor egy kattintással leiratkozhatsz!


  • Szólj hozzá!