Posted on 2 hozzászólás

Mire figyeljünk lábazati vakolat felhordása során? 2. rész

Gyakorlati tanácsok

Lábazati vakolatok
Lábazati vakolatok

Gyakori hibaforrás a nem túl egyenletes felvitel. Ami állhat abból, hogy hol vastagabban, hol vékonyabban kerül fel a lábazati vakolat, hol pedig „csak” az alapozó van. A felhordás közben ezt észreveszi a mester, majd a már felvitt vakolatba „belenyúl” elsimítja. „Na így már jó lesz. Most mindenhol egyenletes”- gondolja.
A lábazati vakolat megszáradását követően azonban egy csúnya folt fog erről árulkodni. Ezért nagyon figyeljünk oda, ha mi visszük fel, hogy szépen egyenletesen történjék a művelet, mert utólagos korrekcióra nincs lehetőség!

Aztán vannak a spórolósak. Akik az anyagnormáknál is minimálisabb mennyiségekkel jönnek ki. Majd csodálkoznak, hogy alatta kilátszik a vakolat.

Fehér színű lábazati vakolat esetében ügyeljünk arra, hogy az alapozót telítettségig vigyük fel. Azaz annyi rétegben, hogy az adott falfelület egyenletesen (mindenhol) fehér legyen. Így ha véletlenül vékonyabban viszik fel, nem lesz olyan látványos a hiba.

Ha többszínű szemcsékből áll a lábazati vakolat ( pl.: fekete-fehér-piros) ügyeljünk arra, hogy a kannák tartalmát alaposan keverjük össze.
Lehetőség szerint egyszerre rendeljük meg az egész lábazatra szükséges mennyiséget. Ügyeljünk arra, hogy mindez egy gyártási idejű is legyen. Így elkerülhetjük azt, hogy az ásványi szemcsék mennyisége más – más legyen az egyes kannákban.

A lábazati vakolat apró ásványi szemcsékből épül fel. Ezeket a szemcséket úgy bányásszák ki, ezért világosabb, natúr színek esetében ezzel a hatással is számolnunk kell. Hiszen hol kissé világosabbak, hol pedig sötétebbek lehetnek az egyes szemcsék.

Több színt tartalmazó lábazat esetében különösképpen ügyeljünk az anyag alapos összekeverésére. Ellenkező esetben foltokban lesz több egy-egy színből.

Kérdezhetnéd miért is nem szabad megállni pihenni, mielőtt az adott falfelület végéhez ér a mesterember? Nos azért, mert a folytatásnak nyoma marad. Szó szerint egy apró csík jelzi azt, hogy anno itt félbemaradt a munkálat.

Láttál már elszíneződött lábazati vakolatot?
Mondjuk fehéret, amiből sárga lett. Ez a tűző napfény hatása. Ne engedjük kánikulában felvinni az anyagot, inkább várjuk meg amíg kicsit lehűl az idő. Ugyanakkor száradásig védeni kell a csapadéktól is.

 

 

 

+ Ötlet Építkezőknek:

Lábazati vakolatból mintázott felületeket is kialakíthatunk. Ilyenkor az egyik színt vigyük fel, melynek határait krepp papírral jelöljük ki. Majd másnap jöhet a másik szín – aminek határát ugyancsak védjük. A ragasztószalagot mindig óvatosan távolítsuk el.

FOLYTATJUK!!! A következő részben megtudhatod, hogy milyen felületre is vihető fel a színes díszítő lábazati vakolat.

Kapcsolódó cikkek:

Nálatok szép a lábazat?

Elakadtál a színválasztásban?

Nem tudod milyen színű legyen a házad, mi mindenre figyelj?
Ebben segít neked online a Ház Szín Választás Tudástár.
236 oldalon keresztül megismerkedsz a színekkel, fontos szabályokkal.
600 inspiráló családi ház fotó segít a saját döntésed meghozatalában.
30 oldal melléklet – tippek, segédletek, színek.

Mindez most 14.990 Forintért a tiéd lehet.
Kérd itt a Ház Szín Választás Tudástárat>>

 

Csodás otthont!

Horváth JuditHorváth Judit
elfoglalt házfelújítók építőanyag tanácsadója

Kérd személyes árajánlatodat>>

Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!

Az ingyenes Építkezési Ötlettár már megvan neked? Kérd itt>>

2 thoughts on “Mire figyeljünk lábazati vakolat felhordása során? 2. rész

  1. Nagyon hasznosnak találtam a cikket! Köszönöm!

  2. Kedves Klíma!
    Örömmel köszöntelek itt a blogon. Remélem a Te lábazatod szép lesz.
    Horváth Judit
    Ötletek Építkezőknek Csapata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .