Indul az építési / felújítási munka 1.rész

Előkészülődés az építkezés / felújítás megkezdése előtt

Végre beköszöntött a szép tavaszi idő 🙂

Kezdődhetnek a munkálatok – igaz az éjszakai fagyok miatt azonban még csak óvatosan.

Most azokhoz szólok, akik a munkálatoknak maguk szeretnének nekiállni.
A milyen anyagot vegyek, s hogyan is kell vele dolgozni kérdéskör mellett szükség lesz pár szerszámra is.

Nézzük meg egy belső felújítás során mi mindenre lehet szükségünk:

Ha lehet ne a kedvenc melegítőnkben álljunk neki a munkálatnak. “Hiszen ez csak egy kis munka” címszóval. Mivel ez alatt a kis munka alatt poros/koszos lesz illetve könnyen ki is lyukadhat – beleakadunk vagy térdelünk vmibe. Zárt cipőt viseljünk, a cipőfűzőt mindenképpen jól kössük meg. Nem túl jó élmény lenne saját lábunkban elakadni, vagy a kalapácsot ráejteni… Tudod, a baj hamar megvan!

Érdemes a kezeinkre is gondolni, mivel a por hihetetlenül ki tudja szárítani, s érzékennyé teszi kézfejünket.
Tehát keressünk egy jó kesztyűt, ami se nem túl nagy, se nem szorít, s jól érzi magát benn a kezünk.

Ha nem még csak ezután költözünk be a házba, hanem esetleg benn is lakunk, s úgy állunk neki a munkálatnak, akkor takarjuk le azt a részt amit nem szeretnénk porosan látni. Érdemes a szőnyeget felhajtani, esetleg vastag kartonnal leteríteni az ajtóig vezető utat.

A közlekedő utakból, s annak környékéről pakoljunk el mindent. Egyrészt ne kelljen kerülgetni, másrészt nehogy leverjünk, megsértsünk valamelyik szép, netalántán értékes tárgyunkat.

Gondoljuk át mi mindent is szeretnénk csinálni, s készítsük elő a hozzá szükséges szerszámokat. Csempe bontásakor kalapács, véső…
Ne a munka kezdetekor szembesüljünk vele, hogy nincs mivel dolgoznunk.

A nagy vödrökről se feledkezzünk meg, amibe a maszatot kihordhatjuk.

Lapát, seprű is legyen kéznél. Lehetőleg olyan seprűt vagy partvist fogjunk be, amit utána a lakásban már nem akarunk használni.

Most már nyugodtan neki is állhatsz!
Jó munkát 🙂


Csodás otthont!

Horváth Judit
építkezők, felújítók tanácsadója

Ötletek Építkezőknek
Tel: 06 92 / 325-710
Árajánlatkérés>>


Ha szeretnéd, hogy házépítés, felújítás előtt álló barátaid is jól döntsenek, küld el nekik is ezt a cikket!

Többet szeretnél tudni?
Iratkozz fel hírlevél sorozatunkra!

Adataidat harmadik félnek nem adjuk ki. A hírlevélről bármikor egy kattintással leiratkozhatsz!


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..