Föld órája 2017.

Tudtad, hogy 19%-kal több hőenergiát fogyasztanak a hazai lakások az uniós átlaghoz képest?
Az ország végső energiafogyasztásának közel 40%-ért az épületek a felelősek, az épületek fogyasztásának háromnegyedét pedig a fűtés teszi ki.

A közelgő Föld Órája kezdeményezés főszervezője, a WWF Magyarország az önkormányzatok szerepére, hazai fűtésrendszerek és a hőszigetelés hiányosságaira hívja fel a figyelmet.

Mi is a Föld órája?
2007-ben a Föld Órája azzal a céllal született, hogy sokak figyelmét irányítsa rá az éghajlatváltozásra. Az ausztrál helyi kezdeményezésből mára világméretű önkéntes mozgalom lett.
Az akció fő célja nem az egy óra alatt elért aktuális fogyasztás csökkentés, hanem a figyelemfelhívás, hogy mindennapi életünket mennyire átszövi a túlzott, és voltaképpen fölösleges energiahasználat.

Idén március 25-én, szombaton 20:30 és 21:30 között “kapcsoljunk le” egy órára.

Ismered a Föld órája esküjének szövegét?
“Én, a Föld lakója, fogadom, hogy mostantól még inkább figyelek a környezetemre. A természet erőforrásaival okosan gazdálkodom, a pazarlást kerülöm. Az energiatakarékosságra mindennap odafigyelek. A tudatosságot a vásárlásaim során is komolyan veszem. Az otthonomban, a munkahelyemen, és mindenütt, ahol megfordulok, figyelek arra, hogy a tudatos fogyasztás határozza meg lépéseimet, és a környezetemet is erre ösztönzöm.
Március 25-én este 20:30-kor lekapcsolom a felesleges fényeket, és csatlakozom a Föld Órája közösségéhez. Ezzel kijelentem, hogy a jövőben a Föld kincseire vigyázok, fenntarthatóan élek, és ezzel saját jövőmet is védem. Hiszek benne, hogy együtt lehetséges!”

Föld órája: 2017.március 25.

Forrás, illetve további részletek: http://foldoraja.hu/

Csodás otthont!

Horváth Judit
építkezők, felújítók tanácsadója

Ötletek Építkezőknek
Tel: 06 92 / 325-710
Árajánlatkérés>>


Ha szeretnéd, hogy építkező, felújító barátaid is tudják, küld el nekik is ezt a cikket!

Többet szeretnél tudni?
Iratkozz fel hírlevél sorozatunkra!

Nevem*
Email címem*



Adataidat harmadik félnek nem adjuk ki. A hírlevélről bármikor egy kattintással leiratkozhatsz!


Szólj hozzá!